A zenei fesztiválok története

A szabadtéri zenei fesztiválok sok felnőtt számára a nyár szórakoztató eseményei közé tartoznak. Sok zenei műfajnak van saját fesztiválja, s ezek némelyike hatalmas tömegeket vonz. Azt gondolhatnánk, hogy zenei fesztiválokat csak az 1960 -as évek óta, a rock felemelkedése óta tartunk, de ez nem teljesen igaz, hiszen a történelmük sokkal messzebbre nyúlik vissza.

A zenei fesztiválok mindig is arról szóltak, hogy összehozzák az embereket, hogy zenével közös kulturális élményben osztozzanak. Ez az elem pedig évszázadok óta nem változott.

De pontosan mióta tart az emberiség zenei fesztiválokat? Honnan erednek?

A zenei fesztiválok valójában majdnem olyan gyakoriak voltak az ókori világban, mint manapság, bár akkoriban a királyok és az istenségek álltak a fesztiválok középpontjában.

A legelső zenei fesztiválok Görögországhoz köthetők. A Püthói Játékokat Apollón a zene istenének tiszteletére tartották i.e. 6. században négy évente, és hasonlóak voltak mint a jól ismert ősi olimpiai játékok. Zene, tánc és művészeti versenyekből álltak, tehát mondhatjuk, hogy ekkor voltak az első zenei fesztiválok Európában. Évszázadokkal később Görögország még mindig a zenei események melegágya volt. Még a modern fesztiválozóknál is lelkesebben fogyasztottak például alkoholt. Az ókori görögök néma ivóversennyel kezdték a bulit, ezután jöttek a dal- és táncelőadások.

A középkorban, 1000-1250 között a zenei fesztiválok és vásárok egyre gyakoribbá váltak Európa városaiban. Ezek a fesztiválok, hasonlóan néhány ókori görög fesztiválhoz, versenyek és játékok lehetőségét jelentették. A szórakoztatás részeként pedig a zenei előadások is általánossá váltak. Az ilyen fesztiválokat arra használták fel, hogy a családok kapcsolatba léphessenek másokkal, vagy kiházasítsák a hajadonokat.

A modern zenei fesztiválok fejlődése

A középkorban a legtöbb zene népzene volt, amit népi hangszereken játszottak. 1876 -ban Bajorországban, a Bayreuth Fesztivál volt az egyik első formális és éves fesztivál amit kifejezetten a zenének szenteltek és a legmagasabb kormányzati szinten pártfogoltak. Ezt a fesztivált II. Ludwig király pártfogolta, és más királyok is részt vettek rajta szerte Európából. A fesztiválon Richard Wagner zeneszerző akarta népszerűsíteni a zenéjét. A fesztivál olyan sikeres volt, hogy a mai napig megrendezésre kerül. Ez tehát valószínűleg a leghosszabb életű modern fesztivál, amit Wagner zenéjének szenteltek. 

A 20. században a jazz volt talán az első műfaj, amiben fesztiválokat rendeztek. A legtöbb fesztivál nem rendelkezett anyagi háttérrel, így csupán helyi rendezvények voltak, és a középkori fesztiválokhoz hasonlóan különféle más eseményeket is magukban foglatak, nem csak zenét. Csak a Bayreuth Fesztivál volt kivétel, mert az királyi támogatást kapott. Az 1950 -es évektől azonban egyre nagyobb rendezvényeket kezdtek szervezni.

Az 1954 -es Newport Jazz Fesztivál volt az első nagyobb fesztivál. Ezután jelent meg a Jazz egy nyári napon című koncertfilm 1958 -ban, ami népszerűvé tette a fesztiválokat, amikre egyre nagyobb igény mutatkozott. Newport népzenei fesztiválokat is szervezett, a Newport Folk Festival 1959 -ben nyílt meg. 1961-ben rendezték meg a Nemzeti Jazz és Blues Fesztivált, (mai Reading Fesztivál), ami végül az Egyesült Királyság egyik legnagyobb és legismertebb zenei fesztiválja lett.

Ahogy a rockzene az 1960-as évek egyik kiemelkedő zenei formájává vált, sok korai művész elkezdte arra használni a jazz fesztiválokat, hogy bemutassa a rockzenét. Ide tartozott például a szabadtéri zenei fesztiválokat használó Led Zeppelin és Jethro Tull. A szervezők elkezdték érezni, hogy a rock olyan műfaj, ami magában is megáll, és vonzza a saját fesztivállátogatóit.

A mai zenei fesztiválok


A hatvanas évek végére a rockzenekarok elkezdték szervezni saját zenei fesztiváljaikat. Ezek egyre nagyobb és nagyobb tömegeket vonzottak. Egyre több olyan fesztivál szerveződött, ahol több, gyakran jól ismert zenekar is fellépett. A városok is ráébredtek arra, hogy a zenei fesztiválok jelentős bevételt generálhatnak. Ez segített elterjeszteni azt a gondolatot, hogy ne csak a városok által támogatott zenei fesztiválok legyenek, hanem más típusú fesztiválok is, például gasztronómiai és filmfesztiválok.

A világ leghíresebb modern zenei fesztiválja, ami talán felvette a zenei fesztiválokat a térképre, és sok amerikai és európai számára ismertté tette a rockzenei fesztiválokat, Woodstock volt, amit 1969 -ben rendeztek meg. Ezen számos ismert zenekar és művész szerepelt, köztük a Who és Jimi Hendrix, és több százezer embert vonzott.

A hetvenes évek elején a szabadtéri koncertek egyre népszerűbbek lettek. Woodstock és más rockzenei helyszínek bebizonyították, hogy a zenei fesztiválok hatékony módszerek a művészek és a zenei műfajok népszerűsítésére, ez pedig segített abban, hogy más zenei formák is elkezdjék utánozni a rockzenei fesztiválokat.

Ma már nehéz elképzelni a nyarat zenei fesztiválok nélkül. Sok műfajnak saját zenei fesztiválja van, a klasszikus zenétől a Heavy Metal -ig szerte a világon. Néhány a hagyományos népzenére összpontosít, míg mások a fiatalabb közönséget vagy egyéb zenei irányzatot kedvelőket célozzák. Mára a zenei fesztiválok a nyári kultúra részévé váltak.